Rettegésben? (7.rész)

Reggel korán felkeltem. Úgy gondoltam, most én lepem meg Jint és elmegyek hozzá, még mielőtt felébredne. 8 óra lehetett mikor elkezdtem készülődni. Bevetettem az ágyam, majd a szekrényhez siettem, hogy felvegyek valami városi ruhát. Mivel nem vagyok az a shoppingolós fiú, ezért nem túl sok ruhám van, Jinhez képest. Ahogy elnéztem a multkor a szekrényét elég sok ruhája van. De visszatérve az én szekrényemhez, kivettem egy elég szűk farmer nadrágot és egy kicsivel szellősebb rövidujju pólót. Gyorsan magamra kaptam, majd reggelizés nélkül indultam volna ki az ajtón, mikor anyu megszólit:

-Hova mész olyan sietősen Jungkook? -kérdezte.

Nem tudtam hirtelen mit is mondjak. Azt nem mondhattam, hogy a szerelmemhez, akkor addig faggatott volna még mindent el nem mondok. Valamit gyorsan ki kellett találnom:

-A suliba. -mosolyogtam rá.

-De hiszen ma szombat van Jungkook. A suli ilyenkor be van zárva. -nézett rám felhúzott szemöldökkel.

A fenébe... El is felejtettem. Most mit mondjak. Jobb lenne ha csak elmennék. 

-Kook... Nem véletlenül egy szerelem van a dologban? -kiváncsiskodott.

-Jaj anyu. Majd később beszélünk. Most mennem kell. -mérgelődtem.

-Na mondj már valamit. Olyan kiváncsi vagyok... -nem vártam meg, hogy befejezze a mondatát, kimentem az ajtón. Nem akartam, hogy most tudjon meg mindent.
Becsaptam magam után az ajtót és elindultam kifele. A kapu előtt megtaláltam a napi újságot. Felvettem, de nem olvastam el. Gondoltam ha Jinnél leszek és nem lesz mit csináljak, majd elolvasom. Felkaptam, majd indultam is. Szerettem volna az előtt odaérni, hogy felkel. Nem szerettem volna gyalogolni, mivel túl messze lakik, ezért fogtam egy taxit. Utcákon mentünk keresztül ezért nem keveredtünk dugóba, s pár perc alatt meg is érkeztem. Kiszálltam, kifizettem az utat, majd indultam is a házba. A kapu nyitva volt, az ajtót pedig szintén nyitva találtam. Akadályok nélkül mentem be. Csend volt. Jin biztos még aludt. Gondoltam felmegyek hozzá és meglesem, de előtte készitek neki valami finomat. A konyhába rohantam és először a hűtőhöz szaladtam, hogy megnézzem mi van benne. Tök üresen találtam. Egy tál volt a legalján amibe zöldség volt felvágva. "Hát ebből nem lesz nagy reggeli!" -gondoltam magamban. Igyhát felhivtam egy éttermet és rendeltem egy pizzát. Mig a pizzát vártam, gondoltam beleolvasok az újságba. Bementem a nappaliba, hogy kényelmesen el tudjam olvasni a napi hireket. Az első oldalon a holnapi időjárást mutatták, ami engem nem igazán érdekelt, ezért hajtottam egyet.
Egyből egy óriási cim volt feltüntetve: "Bérgyilkos a városban!"
Ez meg mi lehet? Gondoltam magamban. Hogy érti, hogy bérgyilkos? És mit keres a mi városunkban? Nem voltam megszokva az ilyen hirekkel, hiszen ahol én laktam Japánban ott sosem voltak ilyenek. Nem gyilkolták egymást az emberek!... Tovább olvastam amit róla irtak: "Egy férfi, aki az elmúlt pár napban több embert is megölt, és mégtöbbet támadt meg. A rendőröknek még nem sikerült elkapniuk, de úgy tűnik a férfi...."
Valaki csengetett. Hú de megijjedtem. Az ajtóhoz mentem és kinéztem. A pizzát hozták. Nagy megkönnyebbülés! Kifizettem, majd bevittem a konyhába és indultam fel Jinnek a szobájába, hogy felébresszem. Felmegyek azon a végtelenül hosszú lépcsőn és halkan elkezdem kinyitni az ajtót. Már lassan egészen ki volt nyitva, amikor...
-Búú !! -orditja Jin.
Óriásit visitottam.
-Jesszus Jin, de megijjedtem! Többet ne tedd ezt velem ha még akarod, hogy éljek! -tettem kezemet a szivemre.
Jin csak nevetett. -Nyugi Kookom. Ma többet nem foglak megijjeszteni. -ölelte át derekamat.
Viszonoztam ölelését, majd lassan közeledtek ajkajink mig végül megcsókoltuk egymást. Már vágytam erre. Hiányzott. Szivesebben maradtam volna még úgy, de Jin megérezte a szagokat és nem tudott nekik ellenállni.
-Hogy csináltál reggelit? -kérdezte nagy szemekkel.
-Áá... Szóval te is észrevetted, hogy a hűtőd üres? -nevettem fel.
-Hát... Nem volt még időm bevásárolni. -mosolyodott el.
-Biztos nagyon sok dolgod lehetett. Na de gyere mert rendeltem pizzát. -fogtam meg kezét.
Összekulcsolt kézzel jöttünk le egészen a konyháig. Én nem igazán voltam éhes, ezért az újság keresésére indultam. Kiváncsi voltam ki is az a bérgyilkos. Az újság még mindig a kanapén hevert, ahol hagytam. Felkaptam és bevittem a konyhába. Kinyitottam a második oldalra és Jin elé forditottam. Jin csak nézett:
-Mi ez? -kérdezte.
-Olvasd el. Bérgyilkos a városban. -mutattam rá az újságra.
Jin csak legyintett egyet a kezével. -Ez szinte mindennapos. Jungkook... Dél-Koreában élsz. Gyilkosság mindenhol történik. -mondta nyugodtan.
Felkaptam az újságot és haragosan néztem Jinre. Nem sokáig tudtam rá haragudni, mivel elbűvöltek a gyönyörű szemei, de még mindig idegesitett ez a sztori az újságban. Tovább olvastam onnan, ahonnan abbahagytam. "...úgy tűnik a férfi figyelmeztetni akar valakit." Figyelmeztetni? Mégis mire? "A férfi korábban börtönben volt, majd kiszabadulása után meg akarta keresni egyik barátját. A napokban azt is megtudhattuk, hogy nemrégiben elrabolt valakit." Ez nem lehet. Ez....!

Légy boldog. (6.rész)

Vagy... Talán a mi ellenségünk?
Karomba vettem a lányt, mig Jin hivta a mentőt. Nem volt olyan vészes az állapota, szerencsére. Pár perc alatt ott is voltak. Megvizsgálták, majd bevitték a kórházba. Mikor már senki sem volt ott, Jin megszólalt:
-Jól kezdődik a napunk! -sóhajt. -Mi lenne ha elmennénk egy kávézóba. Csak biztonságosabb hely mint az utca. Kezdek kicsit aggódni, hogy ki is ez a "gyilkos". -folytatta.
-Engem is nyugtalanit a dolog. Jót tenne egy kis kikapcsolódás. -feleltem.
Elindultunk a legközelebbi kávézó fele, ami az utca másik végében volt. Bementünk, majd leültünk. Jin rendelt két kávét, közben beszélgettünk:
-El szeretnélek vinni egy helyre. Amit még senkinek sem mutattam meg. -mondta titokzatosan.
-Hova? -kiváncsiskodtam.
-Nemsokára meglátod. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. -mosolygott.
Mikor kihozták a kávét, egy szusszanásra meg is ittam. Már nagyon türelmetlen voltam, hogy hova akar vinni. Jin nyugottan szürcsölgette a kávéját, közben figyelte az állandó mozgolódásomat. Sóhajtok egyet, majd rákérdek:
-Megyünk már? -türelmetlenkedtem.
-Nem gondoltam, hogy ennyire fog érdekelni a dolog, de... -félbevágtam szavát, letettem a pénzt az asztalra és kézenfogva húztam ki az ajtóig.
-Mostmár mehetünk?! -mondtam.
Jin szép lassan sétál az utcán. Nem siet. Hova is sietne? Csak én voltam olyan kiváncsi, hogy hová visz. Fél órás út után megérkeztünk egy kis kunyhó elé. Nagyon otthonosnak tűnt, de biztosan nem lakik benne senki. Elég elhagyatott helyen volt. Előre ment Jin, én pedig követtem. Kinyilt az ajtó. Mikor beértünk, rámnéz:
-Ez itt a műtermem. Itt szoktam festeni. Ha rossz kedvem van, csak lejövök ide és festek egyet. -mutatott körbe.
-Ez gyönyörű. -szebbnél szebb képek a falon, befejezetlen festmények a sarkokban. -Csodálatos hely. -ámultam.
-Igen, mondhatni ez a második otthonom. -válaszolta.
Csak járkálok körbe-körbe. Lépésről lépésre figyelem a falon lévő kreációkat.
 Ahogy megfordulok szemtől szembe találom magam Jinnel. Közelebb lép hozzám. Leheletünk összeér. Most mit kéne tennem? Az arca egyre közelebb és közelebb került az enyémhez. Nem gondolkodtam, csak behunytam a szemem és magamhoz húztam. Ajkaink lassan összeérnek. Megcsókoltam. Az ajkai puhák, mint a virágszirmok, a teste gyengéd, hajlékony. Egy örökkévalóság után elengedtem. Vártam... Vártam, hogy mit fog mondani. De csand volt. Aztán megfogta a kezemet és megszólalt:
-Már régóta vártam erre a pillanatra. -suttogja.
Rá mosolyogtam majd átöleltem. Szorosan öleltem, aztán lassan ráleheltem nyakára és óvatosan megpusziltam. Mikor elengedtük egymást elkezdte a hajamat babrálni. Gyönyörű szemében látszott a vidámság és a boldogság. Örülem, hogy nem csak én élveztem ezt a pillanatot. Lassan elengedtük egymást, de tekiktetünk még mindig vonzották egymást mint a mágnes.
-Menjünk haza! -húzott kifele az ajtón.
Mikor már ő is kiért az ajtón, elforditotta a kulcsot és letette a virágcserép alá. Utána elindultunk haza fele. Két lépést sem tettem meg, Jin a kezem után kap. Megfogja, majd összekulcsoljuk. Csodálatos érzés töltött el. Annyira megnyugtató érzés, hogy viszonozta a csókot, hogy ő is akarta. Nem gondoltam volna, hogy valaha is igy fogok, kézenfogva sétálni szerelmemmel egy ilyen káprázatos helyen. Útközben meg-meg álltunk, megölelgetett, megpuszilt. Boldognak tűnt. Nekem csak ez számit...!

Gyilkos? (5.rész)

Megfogja állam és elforditja. Ajka arcomhoz ért. Megpuszilt. Hirtelen nem tudtam, hogy mi is történt velünk, de inkább velem. Nem tudtam reagálni, csak álltam ott és néztem mélyen győnyőrűen ragyogó szemeibe. Ez mi volt? Fogalmam sincs, hogy most mit is kéne tennem!
-Mehetünk? -szólalt meg Jin. -Még mielőtt magához térne Suga! -fogta meg kezem és húzott maga után.
-De hova megyünk? -kérdeztem.
-Hát... Mivel az orvos biztosan megkérdezné, hogy mi történt a karoddal, és inkább mint hogy hazugjunk, én fogom bekötötzni. -suttogta.
Igazán nem kellene bekösse, semmi szügség rá. Már nem is fáj, hamar el fog múlni. De ha ő ezt igy jónak látja, akkor én nem ellenkezek. Szedtük a lábunkat, nehogy véletlenül felébredjen Suga és utánnunk jöjjön. Miközbe mentünk elmeséltem neki, hogy hogy is találtam rá. Hogy elmentem a házukba, a suliba, majd az erdőbe. Végül rákérdeztem Jinre:
-Hogy rabolt el Suga? Hogy kerültél ide? -kérdeztem.
-Elmékszel... Amikor nem mondtam meg, hogy hova megyek, valójában vele találkoztam... -sóhajt.
-Volt egy olyan érzésem, hogy tervez ellened valamit! -ráztam a fejem.
-Egy közeli kávézóban leültem és megvártam, hogy tudjak vele beszélni nyugodtan... Nyugott is volt mindaddig mig el nem mondtam, hogy mi is a helyzet kettőnk között. Először nem reagált, majd el akart vinni haza, de valahogy az erdőben kötöttem ki. Aztán megkötözött. Mikor az erdőbe értél és kiáltottál, én is kiabáltam egyet, de mivel meghallott ezért leragasztotta a számat. Hát valahogy igy történt minden röviden. -magyarázta.
-Ez igy nem mehet tovább! Valamit tennünk kell! Nem lehet, hogy akárhányszor meglát minket együtt elraboljon! -dobbantom a lábam.
-Nyugodj meg! Nem kell ennyire felfújni a dolgokat. Örüljünk inkább, hogy nem lett nagyobb bajom. -felelte.
Annyit beszélgettünk, hogy észre sem vettük, hogy Jinékhez értünk. Be akartunk menni de ahogy a zsebébe nyult a kulcs után, már nem volt ott. Bizonyára elveszitette az erdőben. Mivel én nem tudtam átmászni a kapun, mert fájt a karom ezért megvártam még Jin átmászik, bemegy a házba és kihozza a pótkulcsot. Pár perc alatt vissza is jött és kinyitotta. Ahogy beléptem egyből nekem ugrott a kutya és lelökött a földre. Jin csak csóválta a fejét és intette a kutyának, hogy nem szabad ilyet tennie. Majd felém nyújtotta a kezét és felsegitett. Bementünk a házba és én egyből keresni keztem egy széket ahova leüljek. Majd hirtelen megláttam a zongora előtti széket. Fáradtan, de kissé sietősen mentem felé és ültem le. Már nagyon el voltam fáradva. Jin csak állt az ajtó előtt és mosolygott, hogy milyen nagy keresésbe keztem bele egy szék után. Aztán megszólalt:
-Gyere. Be kell kötözzem a karod nehogy valami baj legyen. -intett fejével.
Szusszantem egyet-kettőt majd felálltam és mentem Jin után. Bementünk a fürdőszobába, mivel ott voltak a szügséges kellékek. Levettem az ingem, hogy könnyebben tudja bekötni. Először elővette a fertőtlenitőt és egy pár cseppet csepegtetett rá, ami baromira kellemetlen volt. Aztán vette a kötőszert és szorosan tekerte át karomon, hogy elálljon a vérzés. Mikor végzett megkötötte. Mivel az ingem el volt szakadva, Jin adott egy pólót amit felvegyek. Miután végeztem mindennel kimegyek és az ajtó fele veszem az irányt. Jin utánam kiált:
-Hova mész? -kérdezte.
-Bizonyára te is el vagy fáradva, ahogy én is ezért hogyom, hogy kipihend magad. Holnap találkozunk. -mosolyogtam rá.
-De... -mire ő kimondta én már az ajtót csuktam be.
Egyenesen haza fele mentem. "Remélem, hogy most nem fogok összefutni más ellenséggel is!" Kifáradtan, de szerencsésen haza értem. Otthon nem találtam senkit ezért nyugodtan tudtam pihenni, kiabálások nélkül. Lassan már a hold is fenn volt az égen. Gyönyörűen ragyogott félkövéren. Majd elmélyültem benne és álomba merültem. Reggel mikor felkeltem erős fény ütötte meg szemem. Kiabálni kezdtem:
-Anyuu! Miért húztad ki a függönyt? -orditom.
De választ nem kaptam rá. Nagyot sóhajtottam és felkeltem az ágyból. Felöltöztem, majd lementem reggelizni. A lépcső közepénél mennyei szagok csiklanditották meg orromat.
-Hmm, de jó szagok. Mi a reggeli? -kérdeztem.
Mikor beértem a konyhába ijjedtemben elsikitottam magam.
-Jin! Te mit keresel itt? -lihegtem.
-Pont akkor érkeztem mikor anyukád ment dolgozni, igyhát beengedett. Tudtad, hogy nagyon aranyos vagy mikor alszol? -mosolygott.
Csak néztem és nem értettem, hogy anyu mióta enged be a házba olyan embereket akiket még nem is mutattam be neki. De nem baj, hogy itt van Jin, sőt. Örülök neki. Csak nem kellett volna ennyire megijjesszen.
-Gyere már Jungkook. Kihül a reggelid. -hivott Jin az asztalhoz.
Leültem. Már szinte kopogott a szemem az éhségtől. A tányéron rántotta volt. Mellette egy kisebb tálcán külömböző sütemények, és egy bögre kávé. Ez valami felséges. Megreggeliztem majd elindultunk az iskola fele. Útközben egy szót nem szoltunk egymáshoz. Ez elég szokatlan volt, de nem volt mit mondanom neki. Majd ahogy az utca sarkához értünk, egy sikolyt hallottunk. Mi lehetett ez? Gyorsan a hang fele vettük az irányt és megláttunk a parkolóban egy nőt. Odarohantunk hozzá, és észrevettem, hogy vérzik. Valaki megszúrta. Meg akarták ölni? Vajon ki lehetett az? A nőnek valami rosszakarója? Vagy...

Elveszve. (4.rész)

Elindultam Jin háza fele. Rohantam ahogy csak tudtam, féltem, hogy valami baja esett. Mire oda értem szinte alig kaptam levegőt. Kiáltottam Jint, de senki nem válaszolt. Be volt zárva a kapu. Most még idegesebb lettem. Talán vissza ment a suli? Már nem birtam tovább szaladni ezért fogtam egy taxit. A központba érve hatalmas dugóba keveredtünk. Nem tudtam mit csinálni. Nem is gondolkodtam, csak kiszálltam a kocsiból és szaladtam az iskola fele. Amint kiértem a dugó közül, a jelzőlámpa pirosra vált. Ez valami vicc? Szét sem néztem az utcán csak szaladtam. Legnagyobb szerencsémre nem ütött el semmi. Végre beértem a suli kapujába. Akkor már szinte járni sem tudtam. Végigkérdeztem mindenkit, hogy nem látták-e Jint, de mindenki azt felelte, hogy nem. Reménykedtem benne, hogy itt van az iskolában, ezért benéztem minden osztályba. De amilyen szerencsém volt nem találtam meg egyik osztályban sem. Na mostmár tényleg nagyon aggódom érte. Biztos vagyok benne, hogy Suga keze van ebbe. De most hol keressem? Nem ismerem a várost, nem ismerek egy embert sem. Fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek, de valahogy meg kell találnom, még valami baja nem esik! Gondolkodtam azon, hogy megkérdezem az embereket, de... Még egy képem sincs róla. Vagy... Talán mégis van? A házukhoz kell mennem! Találnom kell újra egy taxit. Ezt már nem birom. Pár perc keresés után kaptam is egyet. Végre nem keveredtem dugóba, ezért elég gyorsan a házához értem. Jin azt mondta nekem, hogy az ajtót nem szokta bezárni. Ezért átmásztam a kapún. Jól mondta, az ajtó nem volt bezárva. Meglepő, hogy a kutya nem jött elő, de nem igazán foglalkozok vele. Bementem a házba. Egy hatalmas nappaliba léptem be. Gyönyörű volt minden. Szebbnél szebb festmények, diszek. A lépcső, ami az emeletre vezetett rémisztően hosszú volt. Alatta egy zongora állt. A zongorán bizonyára a családtagok fotói szerepeltek, de Jinről egy képet sem találtam. Nem szerettem volna az egész házat felforgatni, igyhát kimentem. Becsuktam magam után az ajtót, és kimásztam a kapún. Nekidöltem a falnak és elkezdtem a földre csúszni. Csak ez járt a fejemben: "Gondolkodj Jungkook, gondolkodj! Hol lehet Jin?" Ott ültem a földön körülbelül egy fél órát mire rájöttem, hogy Suga... Akkor este... Az erdőben...! Siess Jungkook, még mielőtt túl késő lenne!! Nem érdekelt az sem, hogy nem kapok levegőt, csak arra koncentráltam, hogy meg kell találnom őt! Borzasztó nagy volt az erdő. Mindenhol csak fa, más semmi. Csak körbe-körbe járkáltam, mig vágül.... Egy hang! Jin hangja!... Ez biztos ő lehet!... Siettem a hang után még mielőtt el nem hallgat. Egy ház.... Egy ház volt ott! Ősrégi háznak néz ki. Szinte omlik össze. Itt lehet Jin?... Már nem hallom a hangját. Talán Suga is itt van? Talán csinált vele valamit? Óvatos léptekkel haladtam közelebb és közelebb a házhoz. Semmi zaj. A ház előtt vagyok. Kezdek félni. Remeg kezem, lábam. De mély levegőt veszek és megteszem az első lépést. Recseg-ropog, mintha dölne össze rám. Aztán megteszem a másadik és a harmadik lépést is, mig az ajtó elé nem érek. Szinte lefagytam. Megfogom a kilincset és lessan nyitom ki az ajtót. Félelmetes nyikorgás. Amint kinyilt egészen az ajtó, megpillantottam Jint. Megkötözve... A szája beragasztva... Rohanok felé és veszem le a szájáról a szikszalagot. Amint levettem elkiáltja magát...

-Neee...!!! -orditja.

Hátranézek és Suga áll előttem egy késsel a kezében. A kés csak úgy csillogott, aztán megmozdult. Nem tudtam észbe kapni, csak félre löktem magam, de még igy is eltalálta a karom. Elég mély sebet vágott belém. Ahogy meg akart szúrni, de nem talált el, megbotlott és elesett. Beverte a fejét. Eszméletét vesztette, de nem halt meg! A kés kiesett kezéből, ő pedig a földön hevert. A karom csupa vér volt, de nem foglalkoztam vele. Oda szaladtam Jinhez, és elvágtam a kötelet. Nem gondolkodtam, csak felálltam, megfogtam a kezét és húztam magam után. Szaladtunk ahogy csak birtunk, mig az erdő közepéig nem értünk. Ott megálltunk.. Csak néztük egymást... De a kezünket nem engedtük el. Jin közelebb lépett hozzám. Majd megölelt! Szorosan ölelt! Igy álltunk egy pár percig mig végül el nem engedett. A szemembe nézett és azt mondta: -Köszönöm! Köszönöm, hogy megmentettél! -suttogta.
Még közelebb lépett hozzám. Szinte már érezni egymás lehelletét...

Barát vagy ellenség? (3.rész)

-Miattam nem kell, hogy elmenj! Együtt le tudjuk győzni őt. Érzem, hogy még szügségem lesz rád. -fogom meg kezét.
-Hát... Jó. De akkor azt kell tenned amit én mondok. Biznod kell bennem. És van is egy tervem, amivel biztos ki fog lépni az életünkből. -mosolygott.
-Bizom benned! Mi a terved? -fogom még mindig kezét.
-Azt fogom neki mondani, hogy van valaki más az életemben, azaz te. Elmondom, hogy túl léptem rajta és új életet kezdek veled. Engem nem tudna bántani, és szerintem téged sem. Azért akart velem lenni, mert akkor nem volt senkim, de ha megmondom, hogy veled vagyok, akkor biztos békén hagy. -kacsintott.
-Elég jó terv. Remélem be fog válni. De... Hol fogunk vele találkozni? -kérdeztem.
-E miatt te ne aggódj, egyedül fogok vele beszélni! Nem hagyhatom, hogy te is ott legyél. Akkor túl feszült lenne mindenki. -sóhajt.
-És ha történik valami? -húzom össze szemöldököm.
-Nem lesz semmi baj, hidj nekem! -szoritja meg kezem.
Még egy pér percet beszélgettünk, aztán bejött a többi osztálytársunk, majd a tanár is. Biológia óra következett. Az állatokról tanultunk, mégpedig a kutyákról és ezek őseiről, a vérfarkasokról. A tanár azt mondta, hogy ezek csak ősi hiedelmek, kitalált lények. Hát ez hihetetlen! Ilyeneket mondani? Ha nem tud róluk semmit, akkor inkabb hallgasson!
Jin mosolyogva  nézte kissé tulzott felháborodásomat. Szerintem élvezte.
Az órának vége lett. Bejelentették, hogy az elkövetkezendő két óra szabad lesz, ezért Jinnel elindultunk hazafele. De ahogy a kapuhoz értünk Jin megállt.
-Mi történt? -néztem rá ilyedten.
-Semmi! Csak van egy kis elintéznivalóm. Menj csak haza nyugodtan. Majd később találkozunk. -fordult meg, majd elment.
-O... Oké! -mondtam halkan.
Mi dolga lehet ilyenkor? Csak abban reménykedem, hogy nem Sugával találkozik.
(Jin szemszögéből a dolgok)
Megállt egy kávéház előtt. Bement. Foglalva volt neki egy asztal, oda leült. Kicsit késve, de megérkezett a várva várt személy... Jól sejtettem. Suga volt az! Megölelte Jint, majd leült vele szembe. Fekete haját sapka takarta, ing volt rajta és egy sötét nadrág. Cipője fénylett. Karján pedig megcsillant Jin órája. Beszélgettek, majd Jin elmondta Sugának, hogy mi is a helyzet. Hogy együtt van velem és, hogy új életet akar kezdeni nélküle. Jin kicsit nyugtalan volt. Suga szeméből nem lehetett kiolvasni semmit. Aztán felállt.
-Semmi baj. Megértem. -mosolygott. -Szeretnéd ha haza vinnélek? Kocsival jöttem.
-Tényleg nem zavar, hogy mással vagyok együtt? -furcsánlotta.
-Nem, dehogy. Megértettem! De most tényleg menjünk. -toporzékolt.
-Jól van, mehetünk. -ment utána.
Beültek a kocsiba és elindultak. De valahogy nem a haza fele vezető úton haladtak. Ez az út úgy nézett ki, mint amerre az erdő iránya vezet. A város másik vége fele. Jin egy kicsit megijjedt. Az autó egyre gyorsabban haladt az erdő közepe fele. A kocsi hirtelen lelassult, majd megállt. Egy kis ház volt ott. Kiszállt a kocsiból. Suga megfogta a csuklóját és belökte a házba.
-Kiváncsi vagyok, hogy most ki fog megmenteni! -mondta gúnyosan Suga. -Majd még jövök!
(Visszatérve Jungkook szemszögéhez)
Már lassan két óra eltelt. Nagyon ideges vagyok! Jin még mindig nincs sehol. Vajon beszélt Sugával? Meg kell keresnem őt!

Titkok nyomában. (2. rész)

Én... Én egy... Egy vérfarkas vagyok! Ma hamarabb haza kell érnem mert telihold van és át fogok változni. -válaszoltam.
-Nem lepődtem meg rajta, láttam hogy a kutyám nagyon kedvel ezért valami ilyesmire gondoltam. Megértem ha el akarsz menni. Senki nem szeretne egy olyan ember mellett lenni mint én! -ismét lehajtja a fejét.
-Nem erről van szó. Szivesen lennék veled, de a családom vár és együtt megyünk az erdőbe. Ott fogunk átváltozni. -még bizonytalan vagyok, nem akarom itthagyni.
Még egy pár percet ott ültem vele, aztán nagy nehezen elindultam hazafele. Elég messze laknak a mi házunkhoz, ezért beletelt egy kis időbe mig hazaértem. Miközben hazafele mentem összefutottam egy igen fúrcsa emberrel. Gúnyosan nézett rám. Nem értettem, hogy miért. Aztán megszólalt:
-Nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen fiút fog választani. -nézett végig.
-Kicsida? Milyen fiút? -kérdeztem.
-Hát Jin! Nála voltál, vagy tévedek? -gúnyolódik.
-De, nála voltam. Valami baj van vele? -Néztem kiváncsian.
-Ó, inkább térjünk a lényegre. Csak annyira akarlak felvilágositani, hogy Jin az enyém! -nézett rám haragosan.
Megfogta a karom, de valaki a hátam mögül lelökte... Jin volt az!
-Hagyd őt békén! -kiáltotta Jin. -Már semmi közöm hozzád!
Csodálkozva nézem Jint. Mit keres ő itt? És miért védett meg? Rengeteg kérdés kavarog bennem. Veszekedtek. Majd az ember elment egy ilyen mondattal: "-Még látjuk egymást!" Mikor már nem láttuk őt sehol, Jin megszólalt.
-Jól vagy? Sajnálom ami történt! -mondta csalódottan.
-Semmi bajom. Köszönöm! -válaszoltam. -Ki volt ő?
-A múltam! Nem szeretnék erről beszélni, szégyenlem magam! -elkeseredett. -Viszont most mindkettőnknek mennünk kell. Holnap találkozunk! -fogta meg kezem, majd engedte el.
-De hát...! -Jin elment. Az utca végén visszanézett, majd eltűnt. De fúrcsa.
Elindultam ismét hazafele. Csak Jinen járt az eszem és azon a titokzatos fiún. A nap már lemenőben van, én pedig hazaértem. Fáradtan mentem fel a szobámba és döltem le az ágyamra. "Milyen egy nap volt. Remélem holnap többet fogok megtudni!" Most viszont indulnom kell, mert lassan 8 óra. Én hamarabb indultam el, és egy másik erdőben kötöttem ki. Nem tudtam merre menjek, csak mindenhol fák voltak! Feljött a hold! Gyönyörűen fénylett a kék égbolt közepén. Én pedig átváltoztam. A bundám szürke, szemem kék, Füleim fehérek. Pár órát csak szaladgáltam, aztán unatkozni kezdtem. Kissé álmos lettem, de hirtelen egy zajt hallok. Léptek... Felém tartanak. Körül néztem, de senkit sem láttam. Egy bokor mögé osonok és figyelem, hogy ki van ott. Egy férfit figyeltem meg. És ha a szagom nem csal, ez ugyan az a férfi volt mint akivel ma találkoztam. Aki Jinnel veszekedett. Vajon mit kereshet itt? Nem akartam közelebb menni hozzá, de láttam, hogy egy kicsit szakadt fehér ing volt rajta, fekete nadrág és fekete cipő. Volt rajta egy karóra ami pont olyan volt, mint amilyet Jin viselt a suliba... Vajon ez az övé lehet? És egyáltalán mi köze van Jinnek ehhez a fiúhoz? Ki kell deritenem! Mig igy gondolkodtam, a fiú titokzatos módon eltűnik... Hajnal lehetett mire felébredtem. Át voltam már változva. Rohantam hazafele átöltözni, és egyből a suliba indultam. Beszélni szerettem volna Jinnel. Elindultam. Mivel közel lakom az iskolához hamar odaértem. Már az iskola kapujában voltam amikor megláttam Jint. Nem akartam utána kiáltani, mert már igy is hülyének néznek. Gyors léptekkel haladok utána, de ő hamarabb beért az osztályba. Végigmentem a folyósón, majd beléptem az ajtón. Egyedül Jin volt még a teremben. Leültem mellé. Nem mert rám rám nézni, csak lefele hajtotta a fejét. Túl sok kérdésem volt számára, nem tudtam hol is kezdjem... Aztán nagy nehezen megszólaltam:
-Ki volt az a fiú?
-Az ő neve... Suga. Már elég régóta ismerem. -mondta.
-És mit akart tőled? Ki ő neked? -kiváncsiskodtam.
-Ő engem akar! Az egyik legjobb barátok voltunk, amikor pár év múlva elmondta nekem, hogy ő többet akar tőlem mint barátság. Tisztába voltam azzal, hogy mit akar, de én nem akartam több lenni mint barátja. Ekkor, egy pár hónapig eltűnt, de most újra visszatért. Azt akarja, hogy vele legyek, de én nem érzek iránta semmit. Nekem más tetszik! És mivel féltékeny volt rád, ezért viselkedett igy veled is és velem is. Nem akarom, hogy bajba légy, ezért jobb lesz ha elköltözöm innen, igy nem tud téged béntani. -mondta kicsit bizonytalanul.
-Nee!...-nyögöm ki. El is pirultam, érzem. -Nem szeretném ha elmennél. Kérlek maradj! -felelem.
-Miért maradnék? Én csak egy senki vagyok! Senkim sincs! Senkinek sem vagyok fontos! -ismét lehajtja a fejét. -Elmegyek!...

Valami vége, valami kezdete. (1.rész)

Új suli, új élet.
 A nevem Jungkook és Japánból költöztünk át a családommal Dél-Koreába.
Ez az első napom az iskolában. Egy kicsit izgatott vagyok, de kiváncsi is, hogy itt vajon milyen lesz. Amikor elindultam csak azon járt a fejem, hogy vajon hogy fognak fogadni.
Pár perc múlva beérkeztem az iskolába. Nagyon fúrcsán nézett rám mindenki, bár ez érthető volt mivel senki sem tudta, hogy ki is vagyok valójában.
Bementem az osztályterembe és ott a tanár leültetett az utolsó padba egy fiatal fiú mellé. Egy ideig csak nézett rám, majd megszólalt:
-A nevem Jin. -mondta, majd elmosolyodott.
Meglepően néztem, hogy milyen aranyosan nevet, majd én is megszólalok.
-Én pedig Jungkook vagyok. -félénken szólok vissza!
-Hogy tetszik Korea? -kérdezte.
-Egy kicsit szokatlan, még nem ismerem a várost! -elgondolkodtam egy kicsit.
-Ha gondolod én körbevezethetlek a városon. Van időm és jobban meg szeretnélek ismerni! -egy kicsit túl közvetlen.
-Persze, szivesen! -csak én látom annak vagy ez a fiú tényleg nagyon aranyos?!
 Az órák végezete után hazafele akartam indulni, de valaki megfogta a csuklóm.
-Jajj!! -kiáltom el magam ijjedtemben, mire mindenki rám nézett. Hú de ciki!
-Nyugi Kook, csak én vagyok! -suttogja. -Mehetünk?
Nem szerettem volna még vele menni, mivel ma telihold lesz, ezért hamarabb kell hazaérjek. De ha már megigértem neki, és amúgy is, tök kedves fiú. Nem lesz semmi bajom ha később érek haza.
-Mehetünk! -sóhajtok.
-Akkor menjünk! -fogja meg a kezemet és húz végig az utcán, egészen addig, mig egy hatalmas házhoz nem érünk.
-Itt lakom. Beakarsz jönni? Igy meg tudom neked magyarázni azokat a dolgokat amiket nem értessz a suliban. -kérdezte izgatottan.
Nem úgy volt, hogy várost nézünk? Külömben is, már későre jár. Haza kell érnem, de nem sérthetem meg, olyan kedves volt hozzám.
-Hát jó. De csak egy pár percre, mert haza kell érnem.
Bementünk az udvarra ahol egy óriási kutya volt. Odajött hozzám, megszagolt majd elkezdte csóválni a farkát, hogy játszak vele. Végülis mért ne szeretne? Majdnem egyformák vagyunk.
Utálja az embereket! Téged mitől kedvel ennyire? -nézett rám Jin meglepően.
Nem tudom! -próbálok hazudni, bár szerintem látszik, hogy nem mondok igazat.
-Hagyd a kutyát! Gyere menjünk, mutatok valamit! -mondom egy kicsit hangosabban.
Bementünk. A ház hatalmas volt. Felmentünk a harmadik emeletre, Jinnek a szobájába. Tele volt a fala érdekesebbnél-érdekesebb rajzokkal. Leülök az ágyra, de látom, hogy Jint valami nagyon nyugtalanitja. Elkezd kutatni a szekrényében, majd elővesz egy füzetet. Kinyitja és elém teszi. Meglepően és egy kicsit megrettenve néztem a rajzot.
-De hiszen... Ez... Ez én vagyok! -dadogtam. -Ez hogy lehet? Azelőtt még sohasem találkoztunk, hogy tudtál lerajzolni?
-Én egy megmagyarázhatatlan módon... A jövőbe látok. Vagyis olyan személyeket látok akikkel még eddig sosem találkoztam, de tudom, hogy nemsokára megismerem őket. Tudtam, hogy nemsokára találkozom veled, ezért lerajzoltalak, hogy ne felejtsem el hogy nézel ki.
-Húú! -sóhajtok. Egy kicsit ijjesztő. Jin lehajtotta a fejét. Vajon mi baja lehet? Megkérdezem. Bajom csak nem lehet.
-Mi bánt? -ránéztem, majd megérintettem a hátát.
Félnek tőlem az emberek, mivel más vagyok mint ők. Azt hiszik rosszat akarok, pedig még sosem csináltam senkinek semmit. Te félsz tőlem? -kérdezte elkeseredetten.
-Dehogy! -mosolzogtam. -Miért félnék? Ha nem bántottál még senkit, akkor miért félnék? -egyik kezemmel átkaroltam a derekát, másikkal pedig megfogtam a kezét. -Ne légy szomorú, én itt vagyok. Külömben is, én is el akarok neked mondani valamit!
-Mi lenne az? -kiváncsian kérdezte.
-Én... Én egy...